hu | en
Imádod a Star Wars filmeket? Ilyet még tuti nem csináltál!
2019. 05. 03.

A napokban végre megérkezett az első előzetes a várva-várt Star Wars sorozat legújabb, kilencedik részéhez. Az eredeti sztorit elméletileg befejező rész a “The Rise Of Skywalker” címet kapta, ami Skywalker kora néven kerül majd a hazai mozikba, és immáron a premier dátuma is ismert: a nagy nap 2019. december 19-én lesz.

A kilencedik Star Wars epizódot J. J. Abrams rendezi, neki köszönhetjük többek között Az Ébredő Erőt. A trilógia befejező részében megmaradnak a főszereplők, az előző rész óta elhunyt Carrie Fishert pedig a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem CGI-vel, hanem az eddigi forgatások fel nem használt jeleneteivel fogják pótolni. Érdekesség még, hogy a filmben maga Fisher lánya, Billie Lourd is szerepelni fog. A Skywalker kora a 2017-ben bemutatott Az utolsó Jediket követi a sorban, és reméljük nem lesz annyira megosztó, mint az elődje volt.

Az új film híre természetesen az Alkotásutca csapatát is lázba hozta, ezért arra gondoltunk, hogy egy igazán különleges dologgal, Star Wars-os élményfestéssel kedveskedünk a legnagyobb rajongóknak. Ha ellátogatsz hozzánk, akkor három különböző Star Wars-kép festése közül választhatsz:

Star Wars - Sötét Nagyúr Van Gogh stílusában

Star Wars - Sötét Nagyúr Van Gogh stílusában

Ha esetleg valaki nem tudná, hogy ki pontosan Darth Vader, annak megpróbáljuk röviden összefoglalni.

Darth Vader (polgári nevén Anakin Skywalker) a filmtörténelem egyik legikonikusabb gonosztevője. Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné fel jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető hangját, és légzését. Darth Vader, a Sithek sötét nagyura, aki az erőt felhasználva igyekszik a Jediket és a Lázadó Szövetséget eltüntetni az univerzumból.

Dart Vader - mielőtt Sith nagyúr vált belőle -  eredetileg Jedi lovag volt Anakin Skywalker néven, és a Galaktikus Köztársaságot szolgálta. Három éves korában rabszolgaként érkezett a Peremvidék sivatag bolygóra, édesanyjával Shmi Skywalker-rel. Amikor felszabadították a rabszolgaságból, akkor a Qui-Gon Jinn Jedi mester úgy érezte, hogy személyében végre megtalálta a Jedi próféciákban szereplő Kiválasztottat, aki le fogja győzni a Sitheket, és egyensúlyt teremt az Erő két oldala között. Az ezt követő tíz év soráni személyesen Obi-Wan Kenobitól tanult, sőt mi több, saját padawant is kitanított. Időközben feleségül vette gyerekkori szerelmét, Padmét, akivel gyermeket is várt (a kis Luke Skywalkert) , azonban a dolgok rossz irányt vettek, így az ő megmentésük érdekében Anakin a sötét oldalra állt, innentől viseli a Darth Vader nevet.

Ha kedvet kaptál, hogy elkészítsd saját Van Gogh ihletésű sötét nagyuradat, akkor látogass el hozzánk!

Időpontok az alábbi linken:

https://www.alkotasutca.hu/star-wars--sotet-nagyur-van-gogh-stilusaban-

Halálcsillag

A Halálcsillag a Star Wars filmek egyik legfontosabb szimbóluma. Ez egy olyan speciális űrállomás, amely komplett bolygók elpusztítására is képes a “szuperlézer” segítségével. A szuperlézer nem egy egyszerű szerkezet, összesen 168 birodalmi tüzér működteti, és két lövés között annyi töltést igényel, hogy naponta csak egy bolygót tudunk vele elpusztítani. Nem szabad tehát vele ész nélkül lövöldözni - már csak azért sem, mert csak és kizárólag az uralkodó, vagy az állomás parancsnokának parancsára használható.

Ami a külső megjelenését illeti, a Halálcsillag fémes színű, és majdnem tökéletesen gömb alakú, a szuperlézert kibocsátó rész pedig jól látható helyen mélyed bele. Két félgömbje van, az északi, és a déli - ezeket egy keskeny árok választja ketté az egyenlítője mentén. Az egyenlítőn helyezkednek el a hajtóművek és az érzékelő hálózat, míg az egyenlítőn kívül mind az északi, mind a déli félgömbön található egy-egy párhuzamos segédárok. Az űrállomás felszínén bőségesen találunk fegyvereket, van itt minden: 10 000 turbólézer üteg, 2 500 lézerágyú, 2 500 ionágyú, és szám szerint 768 darab vonósugár projektor. A Halálcsillag felületén különböző épületeket láthatunk, ha messziről nézzük, akkor olyan, mint egy modern város, az átmérője pedig a hivatalos adatok szerint 120 km.

A speciális űrállomás belső része 24 részre van osztva, tehát félgömbönként tizenkettőre. Mindegyik rész hat szektorból áll: egy általános, egy parancsnoki, egy hadi, egy biztonsági, egy szerviz, és egy műszaki.

A működéshez mintegy egy millió ember munkájára van szükség, de a hely még ennél is több, elméletileg egy milliárd embernek van hely a csillagon. Ami azt illeti, birodalmi katonákból sincs hiány, egyszerre egy időben minimum 1 161 293 fő állomásozik a Halálcsillagon. Szám szerint 265 675 fő az állomás személyzete 52 276 tüzér, 607 360 gyalogos, 25 984 rohamosztagos, 42 782 hajózó-támogató személyzet, és 167 216 pilóta.

Amit fontos még tudni, hogy nem olyan egyszerű ám az élet ezen az űrállomáson. A küldetések általában 180 napig tartanak, és ez idő alatt a személyzet nem tarthatja a kapcsolatot senkivel, sem a családdal, sem más ismerősökkel. A Halálcsillag ezt a helyzetet úgy próbálja meg ellensúlyozni, hogy rengeteg szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál a személyzet számára, találunk itt parkot, bevásárlóközpontot, éttermet, sőt, még mozit is.

Ha kedvet kaptál, hogy megfesd velünk a saját Halálcsillagod, akkor az alábbi linken találsz időpontokat:

https://www.alkotasutca.hu/halalcsillag

R2D2

R2D2, vagy Artu Detu egy asztrodroid a Star Wars filmek univerzumából. Akárcsak a legtöbb asztrodroid, rendkívül intelligens, de ő még egy kicsit annál is több, hiszen emberi megnyilvánulásokra is képes. Hűséges, találékony, gyors, önálló, és ugyan van olyan helyzet, hogy érez félelmet, de ha gazdái bajba keverednek, akkor felülkerekedik az érzésein, és rögtön segít. A filmek egészét vizsgálva mellékszereplőnek számít, ettől függetlenül nagyon fontos szerepe jut R2D2-nak a cselekmény szempontjából, sokszor neki köszönhetően alakulnak ki a bonyodalmak, ellenben sokszor az ő segítségével menekülnek meg a főhősök.

Amit még fontos tudni: R2D2 pontosan 1,09 méter magas, tömzsi hengeres testtel rendelkezik 360 fokban elfordítható fejrésszel. Görgős lábakon közlekedik, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor lebegni, vagy akár nagy sebességgel repülni is tud. Eszköztára igen változatos: képes kommunikálni és vezérelni a legbonyolultabb számítógépes rendszereket, megjavítani meghibásodott repülő eszközöket, de akár másodpilóta is lehet egy több pilótás vadászgépben. Ahhoz, hogy kommunikációját (csipogását)  megértsük, fordítógépre van szükségünk, de ha nagyon szorgalmasak vagyunk, akkor Anakin Skywalkerhez hasonlóan mi is megtanulhatjuk az ő nyelvét.

R2D2 a másik robottal, C-3PO-val együtt a Csillagok háborúja leghíresebb párosa.

Ha szeretnéd megfesteni a saját Artu Detu-dat, akkor ne habozz, gyere hozzánk a linken található időpontok valamelyikén!

https://www.alkotasutca.hu/r2d2

 

10 dolog, amit tutira nem tudtál Stan Le...
Minden, amit az Anyák napjáról tudni érd...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Frida Kahlo portré
Április
20
Szombat
09:30
0
Budapest
Frida Kahlo portré Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Elefántok
Április
20
Szombat
09:30
4
Budapest
Párosan is megfesthető
Elefántok Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Séta a parkban
Április
20
Szombat
14:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Séta a parkban - Leonid Afremov Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nő esernyővel
Április
20
Szombat
14:00
0
Budapest
Nő esernyővel - Claude Monet Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
A csók macskával
Április
20
Szombat
18:00
0
Budapest
A csók macskával Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Megnézem az összeset!
Kis színes: életünk árnyalatai  - Smaragd, olíva, khaki és társai, avagy a zöld szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Smaragd, olíva, khaki és társai, avagy a zöld szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fekete szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fekete szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai  Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fehér szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fehér szín jelentése