Az általános iskolában kétféle festékkel ismerkedtünk meg: először a jó öreg vízfestékkel, ami, akár egy kilöttyintett híg kávé, diszkrét pigmentáltsággal csorgott végig a papíron. Később beköltözött a rajzórás dobozba a tempera is, amelyik szolidan orrfacsaró illatával és intenzív színével hamar kiütötte a nyeregből vízalapú társát. Ám mondanunk sem kell, a festői alkotások nem pusztán ezzel a két festékkel készülhetnek. 4 részes cikksorozatunkban összeszedjük a leggyakoribb festék típusokat, hogy mostantól iránytű nélkül is eligazodj a különféle festékek labirintusában.

Elérkeztünk a sorozat utolsó részéhez, amelyben egyaránt megidézzük Michelangelo és Jackson Pollock szellemét is.

A freskók felejthetetlenül fantáziadús világa

Most lehet, hogy kiábrándítunk egy kicsit: ha te is azt gondoltad, hogy a freskó tulajdonképpen maga az alkotás, rossz hírünk van. A freskó ugyanis egy ókori festési technika, amit a világ nagy része egyébként Michelangelo és a Sixtus-kápolna cikornyás együttmködésének köszönhetően ismert meg. 

Ha tegyük fel, kedved támad freskót festeni, még véletlenül se kezdj el vásznat keresgélni, a freskó alapja ugyanis a friss, nedves vakolat. Tudjuk, hogy ezen a ponton jó eséllyel elment a kedved az alkotástól, de ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül azt a fránya friss, nedves vakolatot az otthonodba varázsolni, mindenképp mészvízzel elkevert porfestékkel láss hozzá a pingáláshoz.

A varázslat, habár a szemnek láthatatlan, csak ezután kezdődik: a pigmentek bemasíroznak a habarcsréteg belsejébe, és vele együtt kötnek meg, gondoskodva arról, hogy az elkészült alkotásban évszázadokkal később is gyönyörködhessenek. Pontosan ez az oka annak, hogy egy freskó esetében kulcsfontosságú az ecsetforgatási sebesség, hiszen ha a vakolat megszárad, a festéknek esélyes sincs végrehajtani a behatolási hadműveletet.

A freskóhoz hasonló eljárás az úgy nevezett szekkó, amikor a művész száraz vakolattal dolgozik.

Zománc románc, aminek Picasso sem tudott ellenállni

Forrás: https://fineartamerica.com/featured/paint-number-1-james-w-johnson.html

Az olajbázisú zománcfesték magasfényű réteget képez a felületen. A csillogás azonban nem az egyetlen erénye, hiszen a zománc az időjárás viszontagságaira is fittyet hány. Kicsit olyan, mint a taft: esőben, szélben és hóviharban is tart. 

Szintén nagy előnye, hogy nem válogatós a különféle felületeket illetően: kiváló kapcsolatot ápol az üveggel, a kerámiával, a fémmel, a fával és a vászonnal is.  Mielőtt azonban pigment-piedesztálra emelnénk, gyorsan eláruljuk, hogy azért ő sem tökéletes. A zománcfesték ugyanis nem valami kíméletes a légutakkal….jó, jó, mit szépítsük: mérgező! Pontosan ezért csak és kizárólag jól szellőző helyiségben-, maszkviselés mellett szabad használni. Mondjuk, ez utóbbiban amúgy covidilag most mindenki profi, sajnos!

A zománcot elsősorban külfönféle dekorációkhoz használják, de természetesen az olyan forradalmi festőzsenik, mint Picasso vagy Jackson Pollock megtalálták a módját annak, hogy beépítsék a zománcot a festészetükbe is!